Álmos fejjel ébredek a telefonom idegesítő sípolására. A reggelekben csak ezt a rész utálom. Meg persze azt, mikor a gravitáció nem enged elszakadni az ágyamtól. Próbálok kikelni, de mintha csak egy láthatatlan kötéllel lennék leláncolva, és az Isten is úgy akarná, hogy ma ne menjek suliba. Csak hát ez nem lehetséges, így két perc forgolódás után megfeszülök és feltornázom magam ülő helyzetbe, ahonnan lendületesen felállok és hozzászokom az új testhelyzethez. Kómásan lépkedem az ajtómhoz, amit a lehető legkisebb erőbefektetéssel ki is nyitok, majd a fürdőbe sietek, ahol fogat mosok majd még elrendezem magam, és miután felöltözöm, lebattyogok a lépcsőn. Elveszek két szendvicset az asztalról, miközben köszönök anyának, majd felkapva a táskám és egy pulcsit indulok meg az iskolába. Az egyik szendvicset a szütyőmbe csúsztatom, míg a másikat kibontom a fóliából, és kilépek az ajtón. Óvatosan becsukom magam mögött, majd a kapunkhoz lépek, amit kinyitok, majd azt is becsukva állok meg. Kinézek jobbra, és szokáshoz híven meglátom Niallt, ahogy felém lépdel. Én csak nézem, majd elmosolyodom és mikor közel ér, elé állok és megölelem. Ő is átkulcsol a karjaival, majd szorít rajtam és felemel a földtől. Ő az, akitől mindig ultra kényelmes mackó öleléseket kapok, és imádom, mikor megemel. Pár pillanat múlva letesz, majd kölcsönösen üdvözöljük egymást.
- Ugye tudod, hogy most boltba megyünk, mert anyu nem pakolt üdítőt? - Kérdezem összefonva magam előtt a kezeim, mire felkuncog, és erre én is elmosolyodom.
- Igen, elkísérlek. - Vigyorgog mire vállba lökömm egy kicsit egy "Köszi" kíséretében.
Lenyomom a trafik királykékre festett ajtajának rézkilincsét, ami most, ősszel elég hidegnek bizonyul. Pár éve tanultam, hogy régebben a kilincsek azért voltak rézből, mert megölik a bacikat. És az is igaz, hogy megvan a sajátos szaguk. Fel is emelem a kezem az orromhoz és az ujjaimon érzem a jellegzetes fémszagot. Gyorsan le is eresztem, hogy ne tűnjek hülyének, hogy a tenyerem szagolgatom. Köszönök, majd körbenézek és kiszúrom azt az oldalt, ahol az italok vannak. A hűtőhöz érve a sörökről gyorsan továbbfuttatom a tekintetem az üdítőkre, ám csak szénsavas italokat találok, így tovább keresgélek. Egy lépéssel odébb a tejtermékeknél megtalálom, amit keresek. Kakaó! Ez lesz az. Megnézem az árát, majd előszedem a zsebemből az aprót, hogy meglássam, van-e elég pénzem. Egy kevés hiányzik, így a szőke fejre pillantok mögöttem, és megkérdezem hogy van-e nála valamennyi. Azt szeretem benne, hogy konkrétan kiegészít engem. Én sosem hordok telefont a suliba, ő igen. Én nem viszek bukszát az iskolába, ő mindig. Niall beletúr a zsebeibe, majd az egyik hátsóból kihúzza a pénztárcáját. Mindig mondtam neki, hogy ne ott tartsa, mert kieshet, de hajthatatlan. Mint minden férfi... Megmondom neki a hiányzó összeget, ő pedig készségesen a kezembe is nyomja, majd visszateszi a tárcáját. Gyorsan összeszámolom még, hogy biztos megvan-e a pénz, majd elégedetten megragadom az italomat, és a pénztárhoz megyek.
- Köszönöm szépen. Holnap visszaadom a pénzed. - Mondom, miközben kilépünk az ajtón, az arcomat pedig megcsapja a már-már hideg őszi levegő. Egyelőre még egész jó idő van, kicsit hidegebb, mint tavasszal szokott, de még a pont jó kategóriába esik.
- Nem szükséges.
- Akkor is visszakapod. - Motyogom halkan. Ezt a kört mindig eljátsszuk, és a vége mindig az lesz, hogy rátukmálom. Ő pénze, a minimum hogy visszaadom.
Beérve a suliba együtt megyünk a szekrényekhez, ahol meglátjuk Georgeot. Mosolyogva köszönünk egymásnak, majd Niallel lepacsiznak, amolyan pasisan, én pedig megölelem. Hatalmas vigyorral válik el tőlem, mire csak mellkason ütöm picit. Mindig szórakoztatónak találja, hogy mennyire le kell hajolnia hozzám, még akkor is, ha lábujjhegyre állok. Beszélgetünk egy kicsit hármasban, majd a fiúk mennek az órájukra, mivel a suli legtávolabbi pontjában lesz, és el kell odáig érniük. Miután ellépnek mellőlem, az ellenkező irányba fordulok, és szinte rögtön meglátom a barátnőmet az egyik évfolyamtársunkkal beszélgetni. Odasietek, mivel nem szeretek egyedül lenni, majd egy kedves mosollyal üdvözlöm őket. Viszont valami miatt elhajtanak, persze nem bunkón, de érzem, nem szeretnék hogy ott legyek velük, és nem beszélnek úgy, mint mielőtt ide jöttem. Mivel ez fél perc után sem változik, egy kifogással odébb állok, és inkább beteszem a kajámat a szekrényembe. Miután becsukom ajtót, megindulok a termünk felé. Még hátra nézek Beccára aki még mindig beszélget. Csak elméletben kinyújtom rá a nyelvem, majd megfordulok. Ám hirtelen egy mellkassal találom szembe magam, ami úgy harminc centiméterre lehet tőlem. Ijedtemben megtántorodom, majd fölnézek a gazdájára. Hát persze, hogy Will az.
- Szia! - A tipikus "jó kisfiú" mosolyával üdvözöl, mire kedvem támadt volna megforgatni a szemeimet, de nem vagyok olyan. Tudom, hogy cigizik, és néha füvet is tesz bele a haverjával. Ő meg azt tudja, hogy én elítélem az ilyesmit, viszont mégis mindig piszkál a hülyeségeivel.
- Szia! Mit szeretnél? - Kérdem unottan. Nem olyan rossz ember ő, de nem bírom, ha nem tudnak leszállni rólam. Meg nem is az esetem.
- Jól áll ez a nadrág. Leesik az állam. - Bókjától megremeg a térdem, a gyomrom pedig görcsbe rándul. Aha... Legszívesebben helyben ásnék egy gödröt, hogy aztán belelökhessem, és eltemethessem, hogy ne kelljen tovább hallgatnom a zagyvaságait.
- Hagyjuk a felesleges köröket, Will. Te bepróbálkozol, nemet mondok, és ezt egészen becsöngetésig játsszuk, én pedig elkésem az órámról. Szeretnél valami márt is ezen kívül? - Türelmetlen vagyok, és kicsit megbántott is, hogy Rebecca nem velem beszélget éppen. A többi diák körülöttünk szambázik a folyosón, attól függően, hogy hova tartanak épp, és jelenleg nekem is ezt kéne tennem, nem pedig a velem szemben álló, kérlelhetetlen fafejjel beszélgetni. William közelebb lép hozzám, és fölém magasodik. Erősnek mutatja magát, ami igaz is, ám én sosem hagytam magam. Nem is értem, miért van még folyton a nyomomban. Minél inkább elutasítom, annál inkább tapad.
- Megfogni a seggedet. - Na ez az, amit nem néztem volna ki belőle. Nem tudom, honnan jött neki ez a fene nagy macsó hozzáállás. Eddig mindig kedvesen próbált fűzögetni, de mostanában egyre elviselhetetlenebb. A féloldalas, kaján mosolya ott ég az arcán, nekem pedig bizsereg a tenyerem, hogy letöröljem azt róla. És meg is teszem. Felemelem a karom, a tenyerem csattanását pedig tisztán lehet hallani a folyosón. Sosem szerettem a figyelem középpontjában lenni, hát most megkaptam.
Az előttem
álló fiú az arcát fogja, miközben világosbarna szemöldöke alól néz rám. Én még
mindig érzem a sértettséget és az adrenalint száguldani az ereimben, így nem
kérek bocsánatot, csak keményen nézek vissza rá, majd ellépek oldalra és
kikerülve őt megyek tanórára. Mostmár újra morajlás keletkezik a folyosón, bár
ezek már velem és Willel kapcsolatosak, a szempárok akik mellett elmegyek,
pedig még mindig rajtam égnek.
Belépek a terembe, ahol egy erőltetett mosollyal köszönök a többeknek, majd ledobom a táskám a padom mellé, és leveszem a székem. Épp pakolom ki a cuccaim, mikor Becca jön be az ajtón, és ezt onnan tudom, hogy hallom a nevem elhangzani a szájából, a lépteiből pedig tisztán kivehető, hogy felém tart. Leveszi a mellettem lévő széket, leül rá, majd csak azután kezd bele mondandójába.
- Mi történt? - Érdeklődően, aggódva figyel engem. Akkor csak nincs velem semmi baja. Vagy igen?
- Semmi. A szokásos. Csak most hozzátette, hogy megfogná a seggemet. - Az utolsó három szónál megforgatom a szemeim, majd összefonom a karjaim magam előtt, és barátnőm felé fordulok.
- A buzi! - Nyílik nagyra Becca szeme és látni, hogy ő is dühös rá.
- Megérdemelte azt a pofont. - Jelentem ki, és egyet bólintok is, saját magam megerősítésére.
- Igazad van. - Ért egyet velem. Egy kis csönd telepszik közénk, amit én török meg.
- Miért nem akartátok Mollyval, hogy én is veletek legyek?
- Miért ne akartuk volta? - Próbált értetlennek tűnni, de én akkor is éreztem.
- Ne mondd, hogy nem. Mikor odaértem, majdhogynem zavarba voltatok, és éreztem, hogy nem vagyok odavaló. - Előveszem a számonkérő nézésem, mire csak sóhajt egyet.
- Jó, tudom. Nem volt szép, de csak megbeszéltünk valamit, és picit megzavartál. Ennyi. - Mondja, nekem meg ennyi elég is. Bár nem tagadom, érdekel, hogy mi az, amiről előttem nem akartak beszélni, de ha nem akarják az orromra kötni, ám legyen. Most meg amúgy is az a gyagya William az, akinek az arcát ért ütésem miatt szúr egy kicsit a tenyerem.
Végre kicsengettek az utolsó óráról is. Nem volt olyan szerencsém, hogy a tasli után ne lássam egész nap Willt, ám ezek után egyszer se próbálkozott, és kivételesen nem mosolygott rám, mikor találkozott a tekintetünk, hanem elfordította a fejét. Kezd egyre inkább bűntudatom lenni miatta. Tudom, bunkóságot mondott, de egyszerűen nem bírok magammal, és a nap második felében rosszul érzem magam az "igazságszolgáltatásom" miatt, ami egyre inkább nem tűnik annak. A barátnőim mondták, hogy megérdemelte, ne legyek semmilyen mértékben megbánó ezzel szemben, de valahogy nem megy. Ebédnél pedig el is határozom, hogy holnap beszélek azzal a nagy fejével Willnek. Addig gondolkodhat. Mikor elmondom Beccának a tervem, csak értetlenkedik egy sort, majd jöhet a húzósabb része a dolgoknak.
- Elkísérsz majd, ugye? Egyedül nem merek odamenni. - Nézek rá, és csak most veszem észre igazán, hogy hogy is bántam Willel. Egyszerűen kihoz belőlem egy teljesen más viselkedést. Általában nem az a lány vagyok, aki simán felpofozta.
- Ali. - Néz rám komolyan barátnőm, de a végén sikerül addig kérlelnem, mígnem belemegy, hogy velem menjen. Én csak megkönnyebbülten hátra dőlök a székembe, majd azt jobban magam alá húzva kezdek újra enni.
A suliból kiérve meglátjuk a korlátnál a fiúkat, így rögtön arra vesszük az irányt. Köszönünk egymásnak, majd Becca előjön a mai napi "csámcsogni valóval" nem túl nagy örömömre.
- Képzeljétek. Ali felpofozta Willt, mert bunkón viselkedett vele. - Megigazítom a táskám séta közben. Kényelmetlennek érzem a helyzetet, nem kürtölném világgá. A fél suli már minimum tudja.
- Mit csinált az a köcsög?! - Niall azonnal felkapja a fejét és kiegyenesedik. Megindult nála a vezérhangya, és most számíthatok az "apa effektusra", ami ilyen esetekben sokszor kijön nála.
- Először is, szépen beszélj. Másodszorra pedig, semmi extra nem történt, csak beszólt.
- De igaza van. Az a gyerek egy első osztályú köcsög, ha nem bírja megérteni, hogy nem. - Lépett fel Geogre is, én meg csak jobban markoltam a táskám pántját. Kösz, Becca. Most nyugtathatok le két kamasz fiút.
- Tudjátok, hogy megy ez. Nem bírta fékezni a száját, és a magafajtáknak kell egy kis fizikai megerősítés, hogy észhez térjenek. Remélhetőleg ezek után már leszáll a magas lóról.
- Ugye nem tapizott? - Néz rám Geogre, nekem pedig a ledöbbentség tisztán kivehető az arcomról.
- Fúj. Dehogyis! Akkor azonnal ráküldenélek titeket. - Mondom kicsit viccesen, hogy azért oldjam a feszültséget. Bele is gondolok, és a hideg futkos a hátamon. Még csak az kéne...
